Ajánló: Az erdő
2026.09.16
Írta: Criala
Ahogy azt a neve is elárulja, egy saját erdőt fogunk építeni kártyákból. Fákat játszunk ki, amiket majd állatok és növények vesznek körül, jobbnál jobb pontokat biztosítva nekünk, ha ügyesek vagyunk.
Mára nagyon telített lett a piac a természet témájú társasokkal. Az erdő szerencsére még nagyjából ennek a kezdetén jelent meg, ezért nem úgy volt vele az ember, hogy "na, megint egy zöld játék". Nekem kimondottan nem a kedvenceim, engem inkább a komplex, szörny hentelős amerik (nagy a szerencsefaktor) vonzanak. Viszont Csenge barátnőm, akivel társasozni szoktam, ő velem ellentétben az euros (stratégiai) társasokat részesíti előnyben és szereti a zöld témát is. Elképesztően ellentétesek vagyunk, mégis megvannak a közös pontok (pl. kooperatív, kétfős, konfrontatív szerelmek), a többinél meg remekül kiegészítjük egymást. :) Neki köszönhetően ismerkedtem meg Az erdővel, amit azóta be is szereztem, az összes kiegészítőjével együtt, mert nagyon betalált, elsőre szerelem lett.
Okos és agyalós, sokat lehet vele sakkozni, úgyhogy nálunk általában nem is megy le egy óra alatt, két fővel se. Elsőre rémisztően hat a sok információ a kártyákon, meg hogy mit, hova, hogyan is lehet lepakolni, de hamar át lehet látni, utána pedig már könnyű belerázódni.
Az alap doboz 180 darab kártyát tartalmaz, közte segédleteket, amik szépen leírják az állatok és a növények képessegeit.
Az Alpok és a Cserjék kiegészítők 36-36 kártyát adnak a játékhoz, új állatokkal és fa fajtákkal bővítve azt. A Felfedezés pedig egészen különleges, ugyanis amellett, hogy újabb lapokkal bővíti az élővilágot, bevezeti és lehetővé teszi az egyszemélyes módot, ami után nagyon sokan ácsingóztunk. *-* Ráadásul különleges kihívásokkal színesíti azt.
Az egyik legjobb ár-értékű társasjáték, viszont a kártyák minősége miatt már az első játék előtt ajánlott bevédőzni azokat. Emellett pedig a későbbiekben érdemes hozzá beszerezni a kiegészítőket, hogy egy még izgalmasabb és bővebb lehetőségeket rejtő játékot kapjunk. :)
📜 Kiadó: Gémklub (2023)
📜 Komplexitása: 2.22 / 5
📜 Műfaja: stratégiai
📜 Jellemzői: kártyajáték, természet, szett gyűjtős, játék végi bónusz
Értékelésem: 10/9 ❤️
🎲 Képek
🎲 Gremlin
🎲 YouTube

