Bessenyei Gábor: Kopj le, jófiú!

Könyv adatai: Kiadó: Könyvmolyképző / Kiadás éve: 2023 / 400 oldal, puhatáblás / ISBN: 9789635976096 / További információk

Írta: Kate Moon (2024)

Az elemzés spoilereket tartalmaz!

Nagyon tetszett!
Kornél nagyon szimpatikus főhős, mert hibázott, esendő volt, akkor is megcsinálta amit "nem kellett volna", amikor érezte, hogy nem kéne, de tanult belőle és amikor fontos volt, hogy hogyan dönt, amikor tétje volt, akkor helyes döntést hozott.
Ábel: egy jólelkű fiú, annyira örültem neki, hogy úgy alakult a sorsa, ahogy :)
Koppány: annyira sajnáltam. És annyira dühítő, hogy tényleg skatulyák szerint élünk, ítélünk. És annyira baromira nehéz kitörni belőle. Annyira megérdemelné, hogy értékeljék úgy, ahogy van. Vele kapcsolatban maradt bennem egy kis hiányérzet.
Balázs: engem egyáltalán nem dühített, mert ő is annyira tipikus… Sőt, én nagyon jól szórakoztam rajta, az okfejtésein, az indokain. Nyilván azért, mert sosem volt dolgom ilyen emberekkel, mert ő pont az a fajta fiú (férfi), akivel messzire kerüljük egymást, mert én túl erős karakter vagyok az ő típusának. És pont nem vágódom hasra az "alfaságától" :)
Noémi… ő is tipikus és egyáltalán nem fájt érte a szívem, amiért Kornél "megbüntette". Hány és hány lányt láttam így viselkedni és látok ma is – mindegy, hogy 18 éves vagy 50. És a "védekezése" sem oldozta fel nálam, mert pontosan tudta, hogy kit használ és hogyan/mire. Nincs mentsége. Nálam nincs.
Szerintem Bessenyei Gábor nagyon jó képet fest a mai fiatalságról (vagy akár az emberekről úgy általában), egy csomó helyzeten felnevettem, mert vagy átéltem, vagy láttam/tapasztaltam másnál, amikor megtörténik. Nincs cukormáz, cicoma, kapjuk az arcunkba a valóságot.
Egyetlen dolog nem tetszett, az pedig Kornél édesanyja. Őt nagyon negatív karakternek alkotta meg a szerző, és nekem nem volt elég magyarázat erre az, hogy elhagyta Kornél apja. A végén ugyan belengetik, hogy pszichiáterre lenne szüksége, de ez ennyiben is marad, ez a probléma nem kerül feloldásra. Ettől maradt bennem egy pici hiányérzet.
És Fanni… nem tudok elfogulatlanul írni róla, mert magamra ismertem benne. Én is mindig a srácok legjobb "haverja" voltam, de valahogy sosem jutottam ki a barátzónából, mert én nem voltam elég bátor, mint Fanni. Pedig a lehetőségem megvolt, a viszonzás is talán, de… amikor lépnem kellett volna, akkor nem tettem – mondjuk utólag visszagondolva, észre sem vettem mikor nyílt ki az az ajtó, amikor léphettem volna ^^' Sebaj :) Így kellett lennie.

Nagyon jó volt egy olyan témáról olvasni, amiről eddig mindig csak a lányok oldaláról tettem. Baromira tetszett. Jöhetne még ilyen :)
Köszönöm az élményt.