Kate Moon: Egy alakváltó vére (részlet)

Prológus

Tíz évvel korábban…

A vadász újabb testet dobott a sírgödörbe. Túl kicsi felnőttnek, tehát vámpír nem lehet. Muszáj közelebbről is megnéznem. Mielőtt azonban közelebb osonhattam volna, egy sárgán fénylő szempár csillant fel néhány méternyire tőlem. Mi a picsa?! Vadállat a Danuszigeten? Az állat ugrásra készen kuporgott egy bokor takarásában. Vajon a vér szaga csábította ide? Állatvédőnek tartom magam, így óvatosan a ragadozó felé lopakodtam, hogy elriasszam. Nem akartam, hogy a vadász kárt tegyen benne. Ám ahogy a bokorhoz értem, döbbenten bámultam a vadállat hűlt helyét. Hogyan tudott hang és nyom nélkül ilyen gyorsan eltűnni? Még a gondolat végére sem értem, halk morgás csendült fel a hátam mögül. Óvatosan felegyenesedtem, és lassan az állat felé fordultam. Amióta vámpírként éltem, csak kutyákkal és macskákkal kerültem közelebbi kapcsolatba. Ők ösztönösen tartottak tőlem, így meglepett, hogy ez a négylábú nemhogy nem bújt el előlem, hanem fenyegetően lépett fel ellenem. Talán túl éhes, és vetélytársat lát bennem. Ragadozó a ragadozó ellen.

‒ Szép cica vagy – szólaltam meg nyugtatónak szánt hangon, mire az állat megvetően rám fújt.

Igen, megvetően. Engem is megdöbbentett.

‒ És óriási is – álmélkodtam tovább, mert az állat feje nagyjából a hasamig ért fel. – Kandúr lehetsz, mert a csajok nem nőnek ekkorára. Komolyra fordítva a szót – folytattam halkabban. – Nem javaslom, hogy rám támadj. Egyrészt - mert bár egy védtelen nőnek tűnök - nagyon ráfázhatsz. Másrészt a közelben ólálkodik egy csúnya vadász. Nem szeretném, ha bántana téged. Túl szép és ritka vagy.

A fekete párduc félrehajtott fejjel figyelt, majd fogta magát és leült, csupán az ide-oda tekergő farka árulkodott arról, hogy feszült.

‒ Most megfordulok, mert meg kell néznem, mit csinál az a szemétláda. Kérlek, maradj nyugton! – kértem a vadállattól, majd kilestem a bokor takarásából.

A férfi még mindig a holttesteket rendezgette. Nagyon zavart az a kicsi test, meg kellett néznem közelebbről is. A törvényeink tiltják, hogy gyerekeket változtassunk vámpírrá, de hát jómagam is két szabály áthágásával váltam ezzé a lénnyé, talán más sem tartotta be őket. Vagy a halott vérszívó egy törpe volt. Egyszer csak a párduc jelent meg mellettem, majd hason kúszva közelebb óvakodott a sírgödörhöz. Majdnem utána nyúltam, hogy megállítsam, de gyorsan visszarántottam a kezem. Baromira nem hiányzott, hogy felhívjam magunkra a figyelmet, tartottam tőle, hogy a nagymacska nem reagált volna túl jól az érintésemre.

‒ Gyere vissza! – förmedtem rá suttogó hangon. – Cicc-cicc – próbálkoztam tovább, mire az állat felém fordult, és felhúzott ajakkal rám vicsorgott.

De talán inkább vigyor volt az a vicsor.

‒ Picsába! – dühöngtem, majd összegörnyedve utána lopakodtam.

A vadász épp megragadott egy lapátot, amikor a párduc nagy lendülettel kirobbant a bokrok takarásából, és nekirontott. A férfi nem esett kétségbe, a lapát nyelével hárított, visszaverve a támadást, majd irgalmatlan erős ütést mért a nagymacskára. Oldalról találta el a fejét, de az állat csak megrázta, mintha csupán víz ment volna a fülébe, és újfent támadott. Döbbenten pislogtam, mert egy ilyen ütéstől ki kellett volna feküdnie. Mi a szent szar folyik itt? A sírgödörhöz léptem, és elhűlve bámultam a holttesteket. Ez egy család… Bár már régóta éltem mások halálából - mind szakmai, mind életmód szempontjából -, egy gyermek, vagy akár egy kamasz halálát továbbra sem tartottam elfogadhatónak. Talán a legjobb barátom, Bruno miatt, akit ifjúkoromban veszítettem el, vagy csak szimplán még maradtak elveim. Ahogy a küzdő felek felé kaptam a tekintetem, bosszúsan láttam, hogy a vadász már lefűrészelt csövű puskát tart a kezében, amivel engem vett célba. Ez kurva nagyot fog ütni! Szégyenszemre a sírgödörbe vetődtem a golyó elől. Az első lövést rögtön követte egy másik, földdarabok potyogtak a fejemre. Ez a gyökér vagy nagyon béna lövész, vagy megzavarta valami. Felnyaláboltam az egyik holttestet, és a hóna alá nyúlva magam elé emeltem. A hullamerevség már beállt, így könnyű dolgom volt. Ahogy óvatosan kilestem mögüle, azt láttam, hogy a párduc a földön térdelő, fegyvertelen vadász körül köröz. Elengedtem a pajzsomat, kimásztam a mélyedésből, majd elővettem a pisztolyomat, és a nagymacska takarásában, összegörnyedve közelebb lopakodtam hozzájuk.

‒ Te rühes dög! Téged is ki foglak nyírni! Mehetsz a barátaid mellé.

A vadász szavaira az állat nagyra tátott szájjal, fenyegetően fújt egyet. Mi a picsa történik itt? Semmit nem értek. Ahogy közelebb értem hozzájuk, a párduc felhúzta az ínyét és rám vicsorgott. A vadász kihasználva ezt a pillanatnyi figyelmetlenséget, a puskájáért vetődött.

Egyszerre történt minden. Két fegyver dördült el egy időben, két test zuhant a földre. A vadász úgy esett össze, mint egy rongybaba. Jól állt neki a fejlövés. A vadállathoz siettem, remélve, hogy nem menthetetlen, illetve megérti, hogy csak segíteni akarok. Óvatosan mellé térdeltem, a lövés a mellkasán érte, és rengeteg vért veszített.

‒ Picsába! – káromkodtam feszülten. – Elviszlek egy állatorvoshoz, csak kérlek, bírd még ki egy kicsit. Védett állat vagy, kurvára nem halhatsz meg! Nem értem ezt a kibaszott vadászt sem – motyogtam tovább, miközben próbáltam fogást találni az állaton.

Néhány pillanat múlva valami furcsa, nyálkás és forró anyag fröccsent a kezemre. Először azt hittem vér, de ahogy a tenyeremet forgattam, a sötétben is látszott, hogy áttetsző. A párduc egész testét beborította ez a nyálka, a szőre pedig mintha elkezdett volna visszahúzódni. Ijedten kúsztam hátrébb tőle, majd tátott szájjal figyeltem a jelenetet. A sebesült hangosan zihálva erőlködött, bár nem értettem mit akar. Aztán meghallottam a csonttörés eltéveszthetetlen hangját, amit az állat fájdalomüvöltése sem tudott elnyomni. Elborzadva bámultam, ahogy a vaskos mancsok emberi kézzé alakulnak, a farok visszahúzódik a gerincbe, majd az agyarak is az állkapocsba. Az orr megnyúlt, és emberi formát vett fel. A szemek közelebb csúsztak egymáshoz, a fülek pedig lejjebb. Pár pillanat múlva egy fájdalomtól eltorzult férfiarcot bámultam döbbenten.

‒ Te meg miféle lény vagy? – suttogtam magam elé.

A férfi nem válaszolt, csupán a karját nyújtotta felém. Először nem értettem mit akar, megkérdezni pedig már nem tudtam, ugyanis eszméletét vesztette. Remek! Nem elég, hogy itt egy sírgödörnyi holttest, a vadász hullája mellett még egy sérült akármivel is foglalkoznom kell! A kocsimban lévő áldozatról nem is beszélve… A gondolatmenet végére érve vettem észre, hogy egy számsor van az alak alkarjára tetoválva. Egy telefonszám!

Azonnal előhalásztam a mobilom és tárcsáztam. Egy álmos férfihang szólalt meg a vonal túlfelén.

‒ Pete Black.

‒ Egy mellkasán súlyosan sérült férfi, illetve macska, vagyis a tököm sem tudja micsoda miatt hívom. A karjára van tetoválva ez a szám, kurvára remélem, hogy meg tudja mondani mi a picsát csináljak vele!

‒ Ha kocsival van, azonnal szállítsa be a Humvet klinikára, tíz percen belül ott vagyok! – felelte a férfi immár éberen.

‒ Nekem egy kicsit több időre lenne szükségem, a városszéli temetőben dekkolunk néhány friss holttest társaságában.

Olyan mély lett a csend a vonalban, hogy megnéztem a kijelzőt, hátha megszakadt a hívás.

‒ Itt van még?

‒ Igen, csak elgondolkodtam, hogy ki maga. Ha vadász lenne, nem hívott volna.

‒ A helyzetet tekintve, szerintem tök lényegtelen ki vagyok. Nem hagyhatom csak úgy itt ezt a sok hullát. Nem vágyom rá, hogy kíváncsi rendőrök lihegjenek a sarkamban.

‒ Rendben, oda küldök valakit, aki eltakarít. Maga viszont azonnal induljon el a klinikára, minden perc számít!

‒ Na, ne mondja! – morogtam, miközben kinyomtam a telefont.

Amíg elcipeltem az ájultat a kocsimhoz, azon agyaltam, mi a fenét csináljak a csomagtartóban heverő áldozatommal. Ha magammal viszem, esélyes, hogy a kórházban összefutok néhány fakabáttal. Viszont itt sem hagyhatom. Egyszerűbb lett volna, ha a sorsára hagyom ezt az alakot!

Behajtogattam a macskahapsit a hátsó ülésre, ellenőriztem a csomagtartóban heverő hullát, majd a klinika felé vettem az irányt. Nem akartam feltűnést kelteni, így amikor odaértem, a recepciós pulthoz siettem, és Pete Black felől érdeklődtem.

‒ A műtőben várja a pácienst – közölte velem a kiscsaj rágózva.

Ha lufit fúj belőle és kipukkasztja, ő lesz a következő vacsim.

‒ És ki fogja oda teleportálni? Merthogy járóképtelen – mutattam rá enyhén pikírten.

‒ Mindjárt jön egy műtős kolléga és intézi – felelte flegmán a bige, majd felfújta a rágót, én pedig éhes kíváncsisággal figyeltem, miközben ragadozó mosolyra húzódott a szám.

Ezt nagyon fogom élvezni.

Néhány pillanatnyi várakozás után egy férfi jelent meg zöld műtős ruhában, és egy hordágyat tolt maga előtt.

‒ Hol a beteg? – fordult felém sürgetően.

‒ A kocsim hátsó ülésén. Bár nem tudom, hogy még betegnek tekinthető-e vagy már halottnak – tettem hozzá enyhe szarkazmussal, mire a férfi rosszallóan nézett rám. – Erre – intettem végül, és megindultam az autóm felé.

A sérült bár felületesen, de még lélegzett. Halleluja! A műtős fószer felnyalábolta az ájultat, majd óvatosan a hordágyra helyezte.

‒ Kérem, adja le az adatait a recepciós hölgynél – fordult felém szigorú tekintettel, majd gyors léptekkel eltolta a haldoklót.

Egy ilyen mellkas lövés után ez az ürge már tuti nem áll talpra.

Természetesen nem adtam le semmit, sürgősen meg kellett szabadulnom a kocsim csomagtartójának tartalmától. Sajnálatos módon nem vihettem akárhová a megboldogultat, ugyanis a megbízóm üzenetnek szánta egy riválisának, így vissza kellett térnem a temetőbe, és egy konkrét sírra helyezni a holtat. Mire visszaértem, a vadász teteme eltűnt, és a tömegsír is üresen tátongott. Ez a Pete Black nevű ürge talán varázslókat küldött ide, hogy ilyen gyorsan rendet raktak? El kéne kérnem a takarítóbrigádja elérhetőségét…

Miután elvégeztem a dolgomat, visszamentem a klinikához és megvártam, míg a recepciós kislányt leváltja a reggeli műszak. Hazáig követtem a leányzót, majd a társasház folyosóján belakmároztam belőle. Gyógyszerfüggő lehetett, mert kissé kesernyés volt a vérének íze, és mintha kicsit be is álltam volna tőle. Ennyi baj legyen. Ittam már rosszabbat is…

Épp egy autómosóba tartottam, amikor megcsörrent a telefonom. Az az ürge volt, akinek leszállítottam a sérültet. Hagytam, hadd csörögjön, nem kívántam tovább mélyíteni a kapcsolatunkat. Kitartónak bizonyult, mert még háromszor hívott, mire ingerülten felvettem.

‒ Ez kimeríti a zaklatás fogalmát – dörrentem a telefonba.

‒ Ki maga?

‒ Az, aki megmentette a haverját. Túlélte?

‒ Kritikus az állapota, még nem jelenthetek ki ilyesmit.

Tipikus orvos…

‒ Mit akar? Ha fizetne jószolgálati tevékenységemért, ne fáradjon, jól el vagyok látva pénzzel.

‒ Legalább a nevét árulja el – kérte egy fokkal finomabban a zaklatóm.

‒ Miért akarja tudni? Isten nem hallgatná meg, ha imába akarná foglalni a nevem. Régóta nem vagyunk jóban – tettem hozzá fanyarul.

‒ Miért olyan nehéz bármit is kiszednem magából? – sóhajtott egy nagyot a doki.

‒ Szakmai ártalom.

‒ Talán rendőr?

‒ Pfff, dehogy, ne sértegessen – fortyantam fel, miközben leállítottam a motort, és kiszálltam az autóból.

‒ Alakváltó nem lehet, mert akkor tudta volna, hogy az öcsém miféle lény. Viszont ember sem lehet, mert nem ütközött meg azon, amikor megemlítettem a vadászt. Talán boszorkány?

Mi a picsáról beszél ez?

‒ Nem talált.

‒ Akkor csakis vámpír lehet. De akkor ismét felmerül, hogy miért nem tud az alakváltók létezéséről.

‒ Ezt komolyan telefonon akarja megtárgyalni?

‒ Talán randira hív? – csendült vidáman a hangja.

‒ Hogyne. Mi más is juthatna az eszembe. Hány éves maga? Tizenhat?

‒ Huszonhét és boldog házasságban élek.

‒ Nagyszerű. Akkor a feleségét zaklassa, engem meg hagyjon békén. Leteszem. Minden jót!

‒ Várjon! Legalább a keresztnevét árulja el.

Rövid ideig hallgattam, miközben az autómosó ajtajában toporogtam, kezemben a kilinccsel.

‒ Kate vagyok.

‒ Nagyon örvendek, kedves Kate. Én Pete vagyok, és ha valaha orvosra lenne szüksége, amit erősen kétlek, hívjon bátran.

‒ Ugyanezt tudom javasolni, ha bérgyilkosra van szüksége.

Így kezdődött Pete Blackkel a kapcsolatunk, ami a mai napig az egyik legstabilabb és legszeretetteljesebb köteléket jelenti számomra, amit halandóval létesítettem az elmúlt évek során…