Kate Moon: Egy vadász vére (részlet)

Ahogy elindultam a folyosón a könyvtár felé, hirtelen egy agyontetovált, torzonborz hústoronnyal néztem farkasszemet. Legalább két méter magas vámpír nézett rám morózusan, aki nem kicsi hassal rendelkezett. Vámpírhoz képest nem vagy valami csinos…

‒ Magánterület – vakkantotta felém nem kimondottan kedvesen.

‒ Én is örülök neked – villantottam rá egy ezerwattos mosolyt.

‒ Kívül tágasabb – barátkozott tovább a pasas, mire fegyvert rántottam.

Elsütni már nem volt lehetőségem, mert olyan gyorsan mozdult, hogy alig láttam belőle valamit, majd a kezeivel egy amolyan mátrixos karatelökéssel keményen a falnak csapott. Csak úgy nyekkentem. A földre csúszva a térdemre érkeztem, majd a kezeimen megtámaszkodva, vicsorogva felnéztem rá.

‒ Kate? – méregetett a hapsi homlokráncolva.

‒ Rám van írva? – rökönyödtem meg, majd nem túl kecsesen feltápászkodtam.

‒ Egy ilyen falhoz kenés után nem sokan akarnának további repetát – nevette el magát jóízűen. – Archer mondta, hogy be fogsz nézni, és az eddig hallottak alapján összeraktam, hogy csakis te lehetsz az.

‒ Miért? Ilyen sok nő jár errefelé? – jegyeztem meg pikírten, miközben eltettem a pisztolyt.

‒ Ha tudnád… – legyintett hanyagul. – Miben segíthetek?

‒ A könyvtárba szeretnénk bejutni.

‒ Gyere elő, kis boszi, nem bántalak – intett Izzy felé a férfi mosolyogva.

Boszi?

‒ Öööö, izé… Helló! – intett a lány kissé bátortalanul, és előmerészkedett az egyik beugró takarásából. – Izzy vagyok.

‒ Én pedig Botond.

A név hallatán felkaptam a fejem. Nagyon régóta nem hallottam már ősmagyar nevet. Mióta betiltották az anyanyelvünket, egyre jobban kikopnak a nemzetünk nevei… Szomorú.

‒ Miért nevezted Izzy-t boszinak? – értetlenkedtem homlokráncolva.

‒ Mert a kicsi lány az. Vagy tévedek? – kacsintott a lányra Botond cinkosan.

Izzy halványan elmosolyodott, és aprót bólintott. Hogy mi van?!

‒ Nem tudtad? – fordult felém újdonsült barátunk szélesen vigyorogva.

‒ Honnan a frászból kellett volna tudnom? – fortyantam fel.

‒ Messziről szaglik a mágiája. Nedves föld illata van. Te nem érzed?

‒ Eddig nem gondolkodtam el azon, hogy mi okból lengi be. Nem ismerek más boszorkányokat – füllentettem óvatosan. Rohadtul nem hiányzik, hogy kibukjon Redy titka. – És te mit keresel itt? Miért nem tartottál Darius sleppjével?

‒ Büntiben vagyok – morogta Botond rosszkedvűen.

‒ Nofene! Meghúztad Calliope haját? – vigyorogtam rá ezer fogat villantva.

‒ Nem egészen. Majdnem kinyírtam az egyik házikedvencét.

‒ Simone?

Megrázta a fejét.

‒ Luke.

Azta! Keblemre, új barátom!

‒ Mit művelt az a pöcs?

‒ Csak nem ismered? – csillant fel a vámpír szeme.

‒ Volt már hozzá szerencsém – fanyalogtam a számat húzva. – Mindegy is, a helyzet az, hogy szeretnénk egy kicsit kutakodni a könyvtárban, Archer engedélyt adott rá.

‒ Felőlem – vont vállat Botond. – Csak ne tegyetek tönkre semmit, mert én nem hallgatom miatta a hisztit.

‒ Calliope?

‒ Dehogy! Darius a könyvmoly – vigyorgott rám a férfi szélesen, mire én is elnevettem magam. – Némelyik tekercsét már emberi léte óta őrzi.

‒ Az a Darius? – kotyogott közbe Izzy érdeklődve.

‒ Te hallottál róla? – néztem rá homlokráncolva.

‒ Nincs olyan boszorkány, aki ne ismerné a nevét – motyogta a szemét lesütve.

‒ Azt hiszem, el kellene kicsit beszélgetnünk.

‒ Meglehet – hagyta rám, és Botond után indult.

Gyanús volt nekem a leányzó, de egyelőre megkönnyítette a dolgom a kutatást illetően, illetve talán Redynek is tud majd segíteni. De nem ússza meg ennyivel! Jelenleg ő többet tud rólam, mint én róla. Ez nem maradhat így.

Ahogy beléptem a könyvtárba, megcsapott a már jól ismert könyvillat. A fegyverolaj után ez a második nagy kedvenc. Lehunyt szemmel mélyet szippantottam a levegőből, majd elindultam a lezárt részleg felé. Izzy már előtte toporgott türelmetlenül, Botond azonban felszívódott. Tudtam, hogy a közelben van, mert éreztem a jelenlétét, de nem láttam sehol. Beütöttem az Archer által megadott kódot az ajtó melletti panelen, mire hangosan szisszenve feltárult a csodák barlangja. Izzy tátott szájjal lépett a terembe. Mosolyogva követtem, majd az asztalhoz mentem, és bekapcsoltam a számítógépet. Bár az itt élő vámpírok többsége őskövület, a gép a legújabb és legjobb modell volt, ami jelenleg fellelhető a piacon. Pillanatok alatt felállt a rendszer.

‒ Mit keressek? – lépett mellém Izzy.

‒ Minthogy kiderült, hogy mindketten természetfelettiek vagyunk, így nem kell virágnyelven megfogalmaznom – válaszoltam kissé neheztelően. – Az eredettörténetünkre vagyok kíváncsi. Illetve a salemi boszorkányperekre természetfeletti oldalról megközelítve – pillantottam rá az arcát fürkészve.

A lány a száját összeszorítva állt mellettem.

‒ Miért van ezekre szükséged?

‒ Az nem a te dolgod – feleltem barátságtalanul. – Mellesleg mióta tudod, hogy vámpír vagyok?

‒ Mióta először találkoztunk – sütötte le a szemét.

Hogy mi a fasz?!

‒ Értem. Tudsz segíteni? Pontosabban: akarsz segíteni?

‒ Tudok. Az, hogy akarok-e, attól függ, miért akarsz ezekről kutakodni – nézett dacosan a szemembe.

‒ Szeretném megismerni a történelmünket – néztem rá homlokráncolva.

Miért ilyen feszült?

‒ Ehhez nem kellenek ősi tekercsek. Bárki el tudja mesélni. És a Salemben történt borzalmakra miért vagy kíváncsi?

‒ Mi a bajod? – szegeztem neki a kérdést nyersen.

‒ Semmi – motyogta, és ismét lesütötte a szemét.

‒ Izzy! – csattantam fel mérgesen. – Komolyan szükségem lenne a segítségedre. Mi a rohadás bajod van?

‒ Ez… Ez magánügy – fordult el tőlem, mire utána nyúltam, megragadtam a karját, és magam elé perdítettem.

‒ Bántott egy vámpír? – néztem rá kutakodón.

‒ Nem engem – fordította el a fejét, de még láttam, ahogy könnybe lábadt a szeme.

‒ Édesanyád? – kérdeztem lágyabb hangon.

‒ Ezt ne itt beszéljük meg – suttogta alig hallhatóan.

‒ Rendben. Tudsz segíteni? Szükségem lenne a valódi eredettörténetünkre, nem elég a szájról szájra terjedő pletyka. A salemi áldozatokról is kellene infó, illetve a legendákról is többet szeretnék tudni.

‒ Mire gondolsz? – nézett rám érdeklődve.

‒ Az ikrekre például. A másvérűekre. Létezik-e vérmágia? Ilyesmi.

‒ Ezek veszélyes dolgok – lépett közelebb Izzy, és olyan halkan beszélt, hogy én is alig értettem. – Nem véletlenül őrzik ezeket a titkokat a vámpírok ősei.

‒ Miről beszélsz? – értetlenkedtem.

‒ Ezekről a vámpírok többsége sem tud. Csak mendemondák keringenek. Ha meg is találod ezekre a választ, azt nem itt fogod.

‒ Hát akkor hol? Ahogy elnézem, Dariusnak elég nagy a gyűjteménye. Biztos nem találhatunk itt semmi hasznosat? – néztem körbe csalódottan.

‒ Valószínűleg Darius gyűjteményében is csak a hamisítványokat fogjuk megtalálni, ami hiányos információkat közöl, és elferdíti az igazságot. A valódi iratok nem lesznek itt – lépett közelebb egy tekercsekkel teli polchoz elgondolkodva. – A kovenem úgy tudta, hogy az eredettörténetünket őrző könyveket a vámpírok ősei őrzik, és csak ők tudják, hol vannak elrejtve.

‒ Hogyhogy? Ez közös tudás, miért náluk van?

‒ Állítólag azért, mert csak ti vagytok halhatatlanok, és csak ti biztosíthatjátok az állandóságot.

‒ Miért érzem úgy, hogy te ebben nem hiszel?

‒ Mert fogalmunk sincs, hogy hol tartjátok. Sőt, csak az ősvámpírok tudják és a legbizalmasabb alattvalóik. Ők az úgynevezett őrzők, öten vannak és a kilétük titok. Talán Darius udvartartásában is itt vannak. De te miért nem tudsz ezekről?

‒ Ez egy hosszú történet – morogtam, miközben lázasan pörgött az agyam. – Te honnan tudsz ilyen sokat?

‒ Könyvtáros vagyok – válaszolt vállat vonva, és mindezt olyan hangsúllyal, mintha ez mindenre magyarázatot adna. – És nem mellesleg hacker. Nincs szociális életem, szóval marhára ráérek kutakodni.

‒ Ezek szerint feleslegesen jöttünk ide? Nem találhatok itt semmit?

‒ Azt nem mondtam – vigyorgott rám pajkosan. – Elképzelni sem tudod, mióta szeretnék ide bejutni.

Nem tetszik ez nekem…

‒ Mire készülsz? – kérdeztem elsötétülő tekintettel.

‒ Én is tudni szeretném az igazságot valamivel kapcsolatban – felelte kemény hangon.

‒ Izzy, nem azért hoztalak magammal, hogy magánakcióba kezdj! – közöltem vele vészjósló hangon. – Nem érek rá most erre.

‒ Én pedig nem hagyom veszni ezt a tökéletes alkalmat, amire évek óta vártam – sziszegte, a szemében dühös tűz lobbant.

Fenyegetően elindultam felé, de hirtelen valamilyen port dobott a lábam elé, és kántálni kezdett egy számomra ismeretlen nyelven. A homokszerű valami megmozdult, és egy tökéletes kört alkotva körém zárult, miközben valami szörnyen kellemetlen szag kúszott az orromba. Újabb lépésre emeltem a lábam, de mintha falba ütköztem volna. Megrökönyödve néztem az előttem heverő port, majd a boszorkányra emeltem a tekintetem.

‒ Mi ez az egész, Izzy?

‒ Nyugi, a hatása csupán ötven, max hetven percig tart – legyintett flegmán, majd leült a számítógép elé, és bőszen gépelni kezdett a klaviatúrán.

‒ Ugye tudod, hogy csak egy kiáltásomba kerül, és Botond azonnal megjelenik? – kérdeztem egyre idegesebben.

‒ Hangszigetelt a szoba – dünnyögte oda sem figyelve.

‒ Hogy mi van?

Izzy a szemét forgatva abbahagyta a billentyűzet püfölését, és türelmetlenül rám nézett.

‒ Látod azokat a jeleket az ajtón és az ajtófélfán? – mutatott néhány krikszkrakszra. – Azok boszorkányjelek, és az a feladatuk, hogy ne engedjék ki a szobából az itt elhangzott szavakat. Darius nagyon okos fiúcska, nem véletlenül él már kétezer éve.

‒ Ki a fene vagy te? – kérdeztem elborzadva.

‒ Valaki, aki válaszokat szeretne találni néhány dologra. Sajnálom, hogy kihasznállak – nézett rám sajnálkozóan.

‒ Nem az a bajom, hogy kihasználsz, hanem az, hogy rabolod a drága időm! – kiabáltam teli torokból tehetetlen dühömben. – Egy kislány életével játszol!

Izzy erre felkapta a fejét, és abbahagyta, amit épp csinált.

‒ Kiről beszélsz?

‒ Ezek után azt hiszed, hogy megbízom benned? – köptem felé gunyorosan, és megcsóváltam a fejem.

Pokolian dühös voltam magamra, amiért ilyen óvatlanul megbíztam egy boszorkányban. Csak a baj van velük!

‒ Nem várom, hogy megbízz bennem. De hogy kicsit megérts, elmondom dióhéjban, hogy miért is csinálom ezt az egészet. A családomat és az egész kovenemet ebből a klánból gyilkolta meg valaki. Tudni akarom, hogy ki és miért tette.

‒ És gondolod, hogy egy számítógép választ adhat erre? - kérdeztem szkeptikusan.

‒ Igen. Darius tudta nélkül itt semmi sem történhet. És mivel ő imádja a történelmet, biztos vagyok abban, hogy mindent lejegyez, ami jelentőséggel bír. Olyan besúgóhálózattal rendelkezik, amilyennel egyik uralkodó sem. Rólad is biztosan van már egy vaskos mappája.

‒ Pff, ne nevettess! – horkantottam megvetően. – Azt sem tudta, hogy a világon vagyok.

‒ Ne legyél ebben olyan biztos. Hatalmas nagy manipulátor. És úgy adja elő a meséit, hogy azok az ő érdekeit szolgálják. Jobb, ha vigyázol vele.

‒ Honnan ismered ilyen jól?

‒ Sosem találkoztunk. De vele riogattak gyerekként, ő volt a mumus az ágyam alatt és a szekrényem mélyén.

‒ Borzasztóan sajnálom, és segítek mindenben, amiben csak tudok, de most engedj ki – kértem szigorúan, mire a lány kajánul elmosolyodott, és figyelmét ismét a számítógép felé fordította.

Hogy az a…!

‒ Izzy! – folyamodtam másik taktikához. – Botond nem fog egyedül elengedni innen, gyanús lesz neki, hogy én miért nem tartok veled. Vagy azt gondolod, hogy őt is le tudod szerelni egy ilyen trükkel? Akkor jön más. Biztos vagyok benne, hogy vannak még vámpírok az épületben. Nem mellesleg – folytattam a körmömet piszkálva – ha nem engeded, hogy tegyem a dolgom, amiért idejöttem, nem a bosszú lesz a legnagyobb problémád. Türelmes típus vagyok, és nem szeretnéd, hogy az ellenséged legyek.

‒ Még öt percet kérek, és ha nem találom meg addig, amit keresek, kiengedlek – pillantott rám a monitor felett. – A fejemet azért a nyakamon hagyod? – kérdezte bizonytalanul.

‒ Még nem vagyok biztos benne – morogtam. – Öt perc.

Izzy mosolyogva bólintott, és ismét munkába lendült.

‒ Azt a rohadt! – kiáltott fel néhány perc elteltével, majd kifürkészhetetlen tekintettel felém fordult.

‒ Mi van? – kérdeztem feszülten. – Mit találtál? Ahogy rám nézel, tuti, hogy rólam van szó.

‒ Dariusnak elég hajmeresztő teóriái vannak veled kapcsolatban, tudsz róla?

‒ Azt tudom, hogy tervez valamit, aminek én is része vagyok. Mit találtál?

‒ Egy rég elvesztett szerelmének a reinkarnációját látja benned.

‒ Tessék? – vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve.

‒ Bizony – vigyorgott rám szélesen. – Csak nem elcsavartad a fejét?

‒ Pff, dehogy! – hárítottam közömbösséget színlelve, de zavaromban mégis elkaptam a tekintetem. – Már csak egy perced maradt.

‒ Igen, tudom. Épp most küldöm át a saját szerveremre, amit találtam.

‒ Nagyszerű – morogtam. – Akkor elengednél? – néztem rá türelmetlenül.

‒ Megígéred, hogy nem bántasz?

‒ Csak olyat szoktam megígérni, amit be is tudok tartani.

‒ Figyu, Salemről sokat tudok, mert az egyik felmenőm arról a környékről származik, biztosan tudnék segíteni. Az eredettörténetünket pedig én is kutatom, mert gyanús az egész sztori, szóval…

‒ Engedj már el, a picsába is! – förmedtem rá ingerülten. – Nem bántalak, bassza meg! Egyelőre hasznos vagy – tettem hozzá morogva, mire Izzy legyintett a kezével, és elsuttogott egy szót.

A kört alkotó por hirtelen füstté vált, én pedig úgy éreztem, mintha hűvös, tiszta levegő áramolna át rajtam. Lehunyt szemmel élveztem. Amikor felpillantottam, Izzy az asztal mögé bújva lesett rám.

‒ Na, ne röhögtess! – csóváltam meg a fejem a szememet forgatva. – Gondolod, hogy egy asztal visszatarthatna?

‒ Nem, de még van pár trükköm – jelentette ki dacosan, majd felállt, és büszkén kihúzta magát, én pedig elnevettem magam.

‒ Elképesztő vagy. Nem vagy véletlenül egy kicsit skizofrén?

‒ Pont annyira vagyok skizó, mint te – vágott vissza vigyorogva.

‒ Jogos – helyeseltem mosolyogva, miközben azon gondolkodtam, hogy egy évvel korábban lehet, hogy egy ilyen húzás után épp a véréből lakomáznék, míg most szórakoztatónak találom a pimaszságát. Öregszem.

‒ Letöltöttem Darius jegyzeteit rólad. Ha szeretnéd, átküldöm neked is.

‒ Nem hiszem, hogy tudni akarom. Szóval akkor tök feleslegesen jöttünk ide? – tereltem el a témát, és sóhajtottam egy nagyot.

‒ Dehogy! Számomra egy kétévtizedes problémát oldottál meg. Szóval nagyon köszönöm.

‒ Kurvára nem ez volt a szándékom – morogtam. – Menjünk!

‒ Máris! Csak hagyok itt egy kis meglepetést – fordult ismét a géphez, de megragadtam a karját és visszatartottam.

‒ Archer bizalommal adta át nekem a belépési kódját. Nem telepíthetsz semmit a gépükre, még egy pasziánszot sem.

‒ Olyan ünneprontó vagy – nézett rám a boszi felháborodva. – Archer kódja nélkül is be tudtam volna amúgy lépni – tette hozzá nagyképűen, majd sarkon fordult, és kiment a teremből.

Csalódottan követtem. Azt hittem, itt válaszokat kapok. Épp becsuktam magam mögött az ajtót, amikor arra figyeltem fel, hogy Botond vicsorogva áll Izzy előtt.

‒ Ti meg mit műveltek? – kérdeztem gyanakvóan.

‒ Ő egy kitaszított! – sziszegte a vámpír dühösen.

‒ Egy mi? – értetlenkedtem.

‒ Olyan boszorkány, aki nem tartozik kovenbe.

‒ Persze, hogy nincs kovenem, hiszen kiírtottatok mindenkit! – kiabálta Izzy magából kikelve.

‒ Akkor a boszorkányaitok fekete mágiával üzleteltek.

‒ Ez nem igaz! – sziszegte Izzy remegő szájjal. – Hazugság!

‒ Oké, oké, időt kérek – álltam közéjük feltartott kézzel. – Honnan tudod, hogy Izzy koven nélküli boszorkány? – fordultam Botond felé félrehajtott fejjel.

‒ Bár a tekercsterem mágiával van lezárva, csak a hangokat tartja bent, a szagokat nem.

‒ És? – értetlenkedtem tovább.

‒ A koven nélküli boszorkányok mágiája sokkal büdösebb.

‒ Komolyan? – csodálkoztam őszintén, és lopva Izzyre pillantottam, aki ökölbeszorított kézzel állt Botonddal szemben. – Miért?

‒ Mert azok a boszorkányok, akik nem tartoznak egy kovenhez sem, nem vehetnek részt azon a szertartáson, amit minden teliholdkor tartanak. Ilyenkor tisztulnak meg a mágia által okozott szennyektől.

‒ Miért nem tisztulhatnak meg? Bárki elveszítheti a családját egy tragédia során.

‒ Ha ilyesmi történik, az általában nem véletlen. Egy koven több családot is magába foglal. Egy vérvonal, de több család.

‒ Tehát nagyon kicsi az esélye annak, hogy mindenki meghaljon – morfondíroztam hangosan.

‒ Szinte lehetetlen. Az ő családját valószínűleg likvidálták – intett Botond a fejével Izzy felé. – Ő véletlenül maradhatott életben.

‒ Ki és miért ölte meg őket?

‒ Általában azokat szokták kiiktatni, akik fekete mágiát űznek, ami szigorúan tiltott.

‒ De hát nem tettek ilyet! – kiáltotta Izzy magából kikelve.

‒ Honnan tudod? – vakkantotta Botond durván.

‒ Csak tudom.

‒ Oké, ez így nem vezet sehová. Izzy velem jön – közöltem a férfival ellentmondást nem tűrően.

‒ Nem engedhetem el – tiltakozott elszántan.

‒ Én viszont nem akarlak bántani, jófejnek tűnsz – sajnálkoztam őszintén.

‒ Nem kell megvédened, tudok vigyázni magamra – dacoskodott Izzy, mire nagyon rondán néztem rá.

‒ Kuss! Veled még lesz egy beszélgetésem. Botond – fordultam ismét a vámpír felé. – Engedd el! Figyelni fogok rá. Megígérem.

‒ Kate, ő egy törvényenkívüli, nem maradhat életben.

‒ Én is az vagyok, bassza meg, és mégis élhetek! – csattantam fel dühösen.

Botond megrökönyödve nézett rám.

‒ Hogyhogy törvényenkívüli vagy?

‒ Nem mesélték? Bérgyilkos vagyok, és az engedélyem nélkül változtattak át.

‒ Az meg hogy lehet? És miért hagytak életben?

Botond láthatóan teljesen összezavarodott.

‒ Ezt talán a főnököddel kellene megtárgyalnod – tártam szét a karom. – Most pedig elmegyünk, és te hagyni fogod!

‒ A picsába is, Kate! Archer figyelmeztetett, hogy bajkeverő vagy, de erre nem számítottam. Most mi a faszt csináljak? – túrt a hajába feszülten.

‒ Miért kéne bármit is csinálnod? Tudja valaki, hogy itt voltunk?

‒ Csak én.

‒ Akkor nem értem mi a gond.

‒ Nem hazudhatok Dariusnak.

‒ Nem is kell. Mondj féligazságot. Mondd azt, hogy itt jártam, de ne említsd Izzyt.

‒ Darius kiszagolja az ilyesmit.

‒ Személyesen fogsz beszámolni erről?

‒ Nem, telefonon tartjuk a kapcsolatot.

‒ Akkor az orra kurvára messze lesz attól, hogy bármit is kiszagoljon. No! – csaptam össze a tenyeremet. – Most, hogy ezt megoldottuk, mi lelépünk. Szia, Botond, örülök, hogy megismertelek – nyújtottam a kezem a vámpír felé, aki még mindig morcosan nézve fogadta el. – Au! – szisszentem fel. – Nem kell az erőfitogtatás, tudom, hogy bármikor lecsaphatnál, mint egy piaci legyet.

‒ Nem szeretem a bajkeverőket.

‒ Mert még nem ismersz – vigyorogtam rá szélesen, majd karon ragadtam Izzyt, és magammal húztam.